2023. december 27-31.: Sorsfordító erők születnek a Telihold fényében!

Telihold és Nap-Jupiter Trigon majd Jupiter előre indulása!

Ezek a hatások nagyon szorosan összefüggenek, összekötik ezt a néhány napot, és egy kicsit távolabb is visznek!

S, nemcsak vissza 2023. május-július közötti időkre amikor Jupiter járt már a Kos csillagaiban, hanem még távolabb, egy új, tudatos útra. Ez a néhány nap most egyszerre az emlékezés és a tudatos elindulás ideje.

A Telihold 2023. december 27-én 01:33-kor teljesedett ki a bak-rák 4°58 fokán, ami mögött a Nyilas csillagkép íja (Nap) és az Ikrek csillagkép lába (Hold) kapcsolódott.

A Nyilas csillagképben van a tudás, amellyel meg tudod fordítani a sorsod, vagyis kilépni a szenvedés köréből. Az Ikrek csillagai pedig a mindenkori új körön való elindulás, ami addig csak a „halandó” útja, amíg nem tudatosodsz az isteni részre, vagyis nem veszed észre, hogy ez a halandó világ sokkal többről szól mint megszületni, végigcsinálni és majd meghalni. Ez a világ ugyanis a lélek csodálatos útja a polaritás világában, ahol olyat tanulhatsz, élhetsz meg, melyet a halandó test nélkül máshol nem tudsz.

A nagyon racionális gondolkodóknak ez lehet furcsán hangzik, de ez a földi sík a maga feladataival valóban egy csodautazás. Ez a Telihold ezt világította most meg számunkra, hogy mindig az isteni iránymutatásával történik az előre indulás, akkor is ha még nem vagy tudatos az isteni részedre és mivel éjszaka történt, a Felettes Én vezérletével, amibe az elme megint nem tudott beleszólni. Érdemes megint átgondolni milyen éjszakád volt, mit álmodtál, iránymutatás volt benne.

És ebbe kapcsolódik bele Jupiter a Kos feje csillagaiból a Hold felé egy szextil, a Nap felé egy trigon fényszöggel. Az a Jupiter, aki maga az isteni tudás energiája, aki ismeri a lélek útját a földi síkon és ezáltal vezeti utunkat. A trigon 2023. december 27-én 16:28-kor a nyugvó Nap idején volt egzakt, de egész nap hatott.

Kapcsolódásuk érdekessége, hogy annak ellenére, hogy Jupiter húzza a Napot, hiszen ő van elől, mégis a Nap az irányadó, mert Jupiter éppen előre indulóban van néhány havi retrográd útja után, vagyis a Nap betolja Jupitert. A Nyilas csillagkép íjából adja a fényt a Kos feje csillagaiban éppen előre induló fény tudója Jupiternek. A Nyilasból, ahol a már megtett út tudása van, annak a Kosnak, ahol az isteni terv íródik. Ez itt tehát a tökéletes isteni terv születésének a pillanata. Ez a terv egyébként már készen van, mert Jupiter járt már itt 2023. május-július között, ahová most visszatért, hogy emlékeztessen rá. És ezt a fordulást segíti a Nap, a fény, a fény születése csillagképéből. És mindig a fény vezérel az úton, mert általa látod meg a lépéseket. Érzed, hogy itt nem csak előrelépés van az Ikrek lábával (Telihold), hanem tudatos tervezés (Jupiter trigon) és hozzá a tudatos elindulás (Hold szextil=szintézis) is? Egyszerre kapjuk meg az irányt az új úthoz, ahová ezzel a lépéssel eleve megérkezni szeretnénk és hozzá magát az első tudatos, isteni vezérelte lépést is.

Jupiter ezzel indul előre, hogy majd Uránusszal egyesülve magasabb síkon segítse mindezt megélni. Ezek a napok tehát nagyon fontosak, főleg, hogy közben a legmélyebb ponton egyesül Merkúr-Mars Neptunusszal kvadrátban.

Ami itt tehát fontos, visszaemlékezni 2023. május-júliusa közötti időkre, hogy akkor mit csináltál, milyen új utak kezdtek kirajzolódni, valamit mi volt az elmúlt éjszaka, mert ezekben van az üzenet az új életed felé. Jó tudatosnak lenni rájuk, hogy lásd hol tartasz, mi felé lépsz akármi is az irány. Bár ez mind az, amit te tervezel magadnak akár tudatos vagy rá akár nem.

Forrás: Tóth Gabriella Csillagtenger

Megerősítő áldás: ÁRADÁS!

Túlcsorduló víz szimbólum jelképezi az idei év utolsó Telihold idejét. 2023. december 27-én amely bőségteremtő szándékok megvalósításában segíthet.

Egy kellemes időminőség ajándékát kapjuk a természettől, enyhe hőmérséklet és derűs hangulat érkezik. A csillagképben a víz elemben kiteljesedő Holdat fényszögével tovább gyarapítja a Bika Jupiter, amely így az áradásokat hozza.

A Jupiter és az Uránusz közeledő együttállása a földi létünkkel kapcsolatos változásokat jelzi előre — akinek érintettsége van anyagi ügyeiben, gazdálkodásában, netalán ártéren lakik, a klímaváltozás és a gazdasági változások hozta jövőképen gondolkozzon és ezen dolgozzon.

Az év egy harmonikus jelleggel búcsúzik! Szelíd Telihold időben járunk, és a meleg biztonságra vágyunk, a megértésre, az emberi érzésekre, a családi békére, a bőségre és a tervezhető jövőre. Az idő feladata, hogy törődjünk lelkünk és legszűkebb környezetünk kényelmével, gondoskodjunk otthonunk kényeztető melegségéről.

A Karácsony után és az Újév ünnepe előtt valódi szabadságunk is lehet arra, hogy megálljunk valamennyi időre és önmagunkkal foglalkozzunk. Gondolkozzunk el emlékeinkről, meditáljunk érzelmi élményeinkről, és a Telihold idejében akár okkult eszközöket (kártya, inga, kristály, víztükör) is segítségül hívhatunk ahhoz, hogy meglássuk: milyen körülmények között érezzük magunkat otthon – családban vagy munkában is -, mit szeretnénk üdvözölni a jövőnkben. Teremtő gondolatok (vizualizáció) vezethetnek el a jobb és szebb élményekhez.

BŐSÉG VÁGYUNKAT TELJESÍTŐ MÁGIÁT végezhetünk: fehér vagy halványkék gyertya, teamécses felszínére grafitceruzával beírjuk a kívánságunkat összefoglaló szót, és optimista várakozásunkra összpontosítva meggyújtjuk a gyertyát, melegedünk a fényében, elképzeljük jóreményünk fantáziájának valóra válását. Víziót, pozitív látomást alkothatunk elképzelt jól működő érzelmi környezetre, bekövetkező bőségre, jól alakuló tervekre.

Viselhetünk magunkon ezidőben a Holdat jelképező kristályokat, hegyikristályt, holdkövet, ametisztet, rózsakvarcot, eperkvarcot vagy füstkvarcot, igazgyöngyöt, ezüstöt. Ruházatunk természetes, egyszerű, esetleg házi készítésű, kényelmes „lepel”, fátyolszerű „nőies”, fehér, gyöngyház és pasztell víz-színek.

Teliholdnál NEM végzünk semmilyen programozható egészségügyi beavatkozást (műtétet) vagy tisztító kozmetikai eljárást szervezetünk magas víztartalma és a bekövetkező fájdalom, lehetséges vérzések miatt!
KONFLIKTUS esetén (közlekedésben, kapcsolatokban) keressük a békét, zaklatott témákat ilyenkor ritkán oldunk meg sikeresen – ezért ezeket érdemes ezeket halasztani. Az érzelmi azonosulás, az átélés, a „lehetnék én is az ő helyében” empátia és érdekegyeztető (asszertív) kommunikációs stílus segít.

TELIHOLDNÁL általában JÓL MŰKÖDNEK a víz kúrák, a fürdőterápia, álomelemzés, kristálygyógyászat, kártyaolvasás, romantikus filmeket nézhetünk, zenéljünk. Nagyon kellemes ilyenkor önmagunkkal foglalkozni, lelki közelséget, barátságot nyújtó társaságban időt tölteni, szeretteinkkel legyünk és keressük a JIN harmóniáit.
MOST ALKOSS!

A jelen RÁK TELIHOLDNÁL lelkünket feltöltő érzelmi otthon-létben lehetünk akár szeretteink körében, akár önmagunkkal. Kreatív és művészeti tevékenységeket végezhetünk csakúgy, mint egyszerű, megszokott rutinszerű tennivalókat a valódi illetve lelki otthonunkban (barátoknál, ezoterikus klubokban).

A hangulatunkra befolyást gyakorló tevékenységek (zenélés, festés, irodalom) segíthetnek abban, hogy közelebb kerüljünk érzelmi mélységeinkhez, egyúttal ki is fejezhetjük a tudatalattink hangjait és képeit.

A Telihold horoszkópja 2023. december utolsó hetében a feszültségek megoldására, elengedésre is lehetőséget kínál: érzelmi környezetünkben felismerhetjük a korábbi nyomasztó emlékek eredetét és forrását, a retrográd Merkúr felhozza ezeket a nyilvánvaló megoldási lehetőségekkel együtt.

Boldog, vidám év végét, és virágzó Új Esztendőt kívánok!
Forrás Imolai Judit Asztrológus