Válassz egy lapot a sok közül és éld bele magadat, amit üzen, mert ez lehet a sorsfeladatod.
Első lap: Először önmagadat szeresd!
Önbecsülésed hatására megnő a vonzerőd.
Ha több romantikára vágysz, először vizsgáld meg önmagadat (természetesen szeretettel, nem pedig kritikus szemmel). Minél jobban szereted azt, aki vagy, annál inkább érezheted mások szeretetét is. Ez azt jelenti, hogy feladatodul tűzöd ki, hogy megfelelő módon törődj magaddal, ami maga után vonhatja azt, hogy magabiztosabbá válsz. Ne aggódj: határaid megerősítésével együtt is még mindig nagyon szeretetreméltó lehetsz.
Ez talán azt jelenti, hogy egyedül töltesz egy kis időt ahelyett, hogy kapcsolatban élnél. Ebben az időszakban belemerülhetsz az önvizsgálatba, hogy megértsd a szerelmi életedre jellemző mintákat. Végül felelősséget vállalhatsz minden eddigi kapcsolatod esetén azért, hogy te vonzottad a kapcsolatot, és beleegyeztél annak létrejöttébe.
A szíved gyógyítása érdekében keresd meg az áldásokat és a leckéket, amelyeket az egyes kapcsolatok hoztak számodra. Például megerősödtél, esetleg függetlenebb vagy türelmesebb lettél korábbi kapcsolataid következtében? Ha igen, akkor minden mást engedj el a múltból a leckék és a szeretet kivételével.
Ez a lap annak fontosságát hangsúlyozza, hogy előbb önmagadat szeresd – különösen, amikor a következő kapcsolatodra készülsz, vagy azt a kapcsolatot gyógyítod, amelyben éppen élsz. Amint önbecsülést szerzel, kezdesz több szeretetteljes embert vonzani az életedbe. Ez egészséges barátságokhoz és szerelmekhez vezet majd, amelyek a kölcsönös tiszteleten alapulnak.
Második lap: Bizalom, az ára mindennek.
Ez a helyzet hitet követel tőled
Kérdésedre reagálva a szerelem angyalai arra kérnek, bízz abban, hogy minden pontosan úgy van, ahogyan lennie kell. Ne tetézd a helyzetet félelemmel, ami csak drámát és negativitást szül! Az angyalok ehelyett azt kérik, hogy engedd át nekik az aggodalmaidat.
Jelenlegi helyzeted azért alakult ki, hogy áldásokat és személyes fejlődést hozzon számodra, és ahhoz a gyönyörű, romantikus szerelemhez vezessen, amelyre oly mélyen vágysz, és amelyet megérdemelsz. Amint követed az utadat, bízz benne, hogy az a megfelelő irányba vezet. Hited megemeli energiaszintedet, ami pozitív tapasztalatokat és embereket vonz (szerelmes társadat is beleértve). Ez valóban olyan helyzet, ahol hittel minden lehetséges.
Harmadik lap: Figyelj oda a figyelmeztető jelekre!
A jelek óvatosságra intenek.
A szerelem angyalai azért küldték neked ezt a lapot, hogy segítsenek észre venni kapcsolatod egészségtelen vagy zavaró részeit. Ha elsodort egy új szerelem, akkor ez a lap intő jelként szolgál.
Figyelj az érzéseidre és a benyomásaidra új kedveseddel kapcsolatban! Ne engedd, hogy elvakítsanak az érzelmeid olyan tulajdonságokkal vagy szokásokkal szemben, amelyek nem működnek számodra egy kapcsolatban.
A figyelmeztető jelek arra utalnak, hogy valami nem működik. Ez magában foglalhatja a tisztességtelenség, a tiszteletlenség, a másokkal való kacérkodás, valamilyen tiltott szer használata vagy a becstelenség jelzését. Míg új szerelmed esetleg csodálatosan jól bánik veled a kapcsolatotok elején, létfontosságú, hogy megfigyeld, hogyan bánik másokkal. Egy ember alaptermészetéről az árulkodik, ahogyan az éttermi alkalmazottakkal, a takarító személyzettel és másokkal beszél, illetve viselkedik.
Ha már kapcsolatban élsz, ezek a figyelmeztető jelek arra utalhatnak, hogy kölcsönösen őszinte beszélgetésre vagy pártanácsadásra van szükségetek. Ez a lap nem feltétlenül vezet szakításhoz.
A jelzések lehetnek a gyógyulás útjának mérföldkövei is. A szerelem angyalai utat mutatnak majd, hogy olyan lépéseket tegyél, amelyek minden érintett számára egészségesek, tehát kövesd az intuíciódat.