“Ismerd meg önmagad, és tudni fogod a sorsodat.”
Csak ennyit kell tudni.
Minden történet, amivel ezen túl magyarázzuk a dolgainkat, hogy minek hogy kellene lennie…hogy minek kellene változnia…hogy minek kellene megtörténnie, ahhoz, hogy jó legyen az életem, hogy boldog legyek stb.
egy hamis sztori, amivel csapdában tartjuk önmagunkat.
A kérdés mindig az, hogy mi az a valami bennem, ami ezt idézi meg az életembe, és azon hogyan tudok változtatni?
Gyakran azért is keresünk az életben külső kapaszkodókat, mert így lehet majd okolni a külső kapaszkodót. Vagy tudatalatt azért hívjuk be a kellemetlen körülményeket, mert akkor lehet okolni a külső körülményeket. Mert így nem kell azzal szembesülnünk, hogy minden külső körülmény nélkül is rosszul érezzük magunkat, hogy az a “rossz” nem kint van, hanem az egy belső megoldatlanság, megdolgozatlanság.
Minél több hibáztatandó dolog van kint, annál kevésbé kell szembenézni a belső trutyival.
Annál kevésbé kell felelősséget vállalni a saját magunk által teremtett életünkért.
Akaratunkon és tudtunkon kívül nagyon sokszor játszatjuk el valaki mással azt, ami voltaképpen bennünk van, csak nem engedjük felszínre.
Belső én-részeink színdarabját látjuk, akik nekünk játszák el a belső drámáinkat.
Az Élet nagy Mágus. Pontosan visszatükrözi azt, akik vagyunk. Mindig tökéletes munkát végez.
Ha nem értjük a rejtvényét, a kérdéseket önmagunkról kell feltennünk, a válaszok pedig minden pillanatban ott vannak a szemünk előtt.
Botos Orsolya (forrás)
Megerősítő áldás: Van benned valaki, aki nem depressziós!
Nem szomorú, és nem kétségbeesett. Még a legmélyebb bajban is képes nevetni.
Van benned valaki, akinek a baj nem baj. És a nehézség nem nehézség.
És a sötétség nem sötétség.
És a kilátástalanságban is lát.
És a haláltól sem fél.
És ha elvesztesz valamit, azt mondja: “Van másik!”
És ha gödörben van: kimászik.
És ha elveszik a kedvedet: visszaszerzi.
És ha beteg vagy: meggyógyít.
És ha meg kell születned: világra hoz.
És ha meg kell halnod, átvezet a sötétségen és újjászül.
És ha szenvedsz, azt súgja: valamiért jó, hogy így van.
Van benned valaki, aki még a gyászban is képes a derűjét megőrizni.
És mindenen felülemelkedni.
És a könnyező szemedet kívülről nézni, mosolyogva.
És ha félsz – nem fél.
Van benned Valaki, aki több mint te vagy.
Aki a lelkednek tud parancsolni.
Aki ha kövér vagy, le tud fogyasztani.
Aki ha sovány vagy, meg tud hizlalni. Aki ha dohányos vagy, le tud szoktatni a cigiről.
Aki belül mindig nevet.
S ha elfog a “nem érdemes élni!” – láthatatlan lábával jól fenékbe rúg. Nem egyszer, százszor is, és azt mondja: “gyerünk tovább!”
Van benned valaki, aki halhatatlan.
És derűs.
És erős.
Nem lehet vele elbánni. És ha földre rogysz, fölemel a grabancodnál fogva, és talpra segít.
És ha már úgy érzed, nem bírod tovább, olyan energiát ad, hogy széttöröd gyávaságod és önsajnálatod börtönének rácsát, és szabaddá tesz.
Hallgass rá! Ő vagy te.
(Müller Péter)