Nagyon erős hétvége előtt állunk.
Egyszerre van szellemi megvilágosodás, a legmélyebb lelki világba való betekintés lehetősége is.
S, e két világ kapcsolatának megértése, hiszen Nap-Jupiter, Vénusz-Neptunusz,
Merkúr-Uránusz sőt Hold-Plútó szembenállások lesznek két nap leforgása alatt 2023. november 3-4-én.
Valamint november 4-én Szaturnusz is előre indul, így az eddigi belső munkáink amit a mester által végeztünk retrográd útja alatt, lendületet kap, mostantól jönnek majd a tudatos megélések, sok mindenre fény derül.
Az összhatásokat nézve, mikor a Hold is belesétál a Plútó oppozícióba november 3-4-e hajnalán, egy hatszög áll fel az égen három szembenállással Szaturnusz kivételével összes bolygónkat érintve. Mars sem lesz konkrétan aktív, de bent áll a Merkúr és Nap között, ezáltal valamennyire ő is kiveszi részét a történésekből.
Ez így együtt az élet egészének a megértése, a hatos szám energiája, amikor már nem csak működtetjük, hanem értjük is az isteni teremtés energiáit, hiszen kozmikus és földi bolygók kapcsolódnak egymással mind a négy elemet érintve. Igazi mágikus két nap.
Nyilván a sok szembenállás miatt megélhető ez az élet poláris síkján is, de ez csak egy opció. Itt abszolút kiemelés lehetősége van, szinte repítenek az energiák, főleg, hogy Szaturnusz is épp földi pályára áll.
Az egyes hatásokról külön írok, mert mindegyik külön megér egy-egy történetet. De jó tudni előre, hogy nagyon intenzív hétvége előtt állunk jó értelembe véve persze.
Tóth Gabriella Csillagtenger
Megerősítő áldás: Isten hozott november! Mi várható?
A 11-es szám egy mesterszám, amely az intuíciót jelenti.
Az angyalok szerint most fordítsunk figyelmet a vissza-visszatérő gondolatainkra, ötleteinkre, hisz azok a válaszok az imáinkra. A feltűnően kreatív személyeknek azt jelzi, hogy hagyjanak fel káros szenvedélyeikkel.
A tarot Nagyarkánumai közül a XI-es lap AZ ERŐ kártyája, melynek több üzenete is van.
Az első rétege a saját zabolázatlan ösztöneink kézben tartásáról szól. Milyen módon kezeljük az indulatainkat? Másokban észrevesszük, de magunkkal inkább elnézőbbek vagyunk?
A másik pedig a szenvedélyes életöröm, a bátorság, amikor reménytelennek tűnő helyzeteket is meg tudunk oldani erőszak nélkül. Miben rejlik az erőnk?
Erre a kérdésre is érdemes megkeresni a válaszokat.
Égi testvéreink, a bolygók novemberben is tevékenyek lesznek.
A Halak vizes, változó jegyében hátráló Szaturnusz – aki június 17-től kezdte a retrográd időszakát- november 3-4-én megállni látszik, majd újra elindul. Beindulnak a szeretettel elindított dolgaink.
8-án a Vénusz a Mérleg kardinális, levegős jegyébe lép.
10-én a Merkúr a tüzes Nyilasba.
11.11-én, amikor két mesterszám találkozik, akkor egy különleges dimenziókapu nyílik, amikor az intuíciónk különleges világba vezet.
13-án Skorpió Újhold lesz, amely együttáll a Marssal és Ceres-szel.
20-án a bölcs Pallasz Athéné a Skorpióba lép.
22-én, délutántól a Nap a Nyilas tüzes, változó jegyébe lép.
Ezt az időszakot Kígyótartó-nak is nevezzük. December 18-ig tart: erőink kézben tartására és a gyógyító bölcsességeink felismeréséhez kapunk tudást.
26-30. A Mérleg leszálló Holdcsomópont együttáll a szerelem és kreatív teremtőerőnk bolygójával, a Vénusszal: különleges találkozások várnak ránk, csak legyünk bátrak.
Ezt a Kosban hátráló felszálló Holdcsomópont üzeni, akivel szembenáll a szépség istennője.
27-én délelőtt Ikrek Teliholdunk lesz, ahol a Kígyótartóban együttálló Nap a Marssal hitet és erőt ad.
Forrás Internet