A mai napon, váratlan események jöhetnek el, ami érinti a lelki és a párkapcsolati dolgokat, életeseményeket.
Egyaránt mindkettő fontos, belső munkát igényel, ami azt mutatja nézz szembe a félelmeiddel, sötétebb oldaladdal, hogy aztán visszaköszönjék a gyakorlatba is a jutalmad amit ezért kapsz!
Érzelmeknek nyíltan, szabadon kell áramolnia, és felszabadulást eredményezve szárnyalni, a másik emberrel őszintén beszélni, mismásolás és kertelés nélkül. Most előbbi kifizetődő, ennek jön, jöhet el a valódi jutalma és ideje. A negatív emberek, helyzetek most felszámolásra kerülnek, nincs helye a jövődben. Ami mindenképpen a bőségről, a gazdagságról és életörömről kell hogy szóljon.
A kettes számot az anyagiak, és a lelkiség, anyaság és odaadás szimbolizálja, minderre most érdemes odafigyelni és fókuszálni arra, amit el szeretnél érni.
Most szívvel-lélekkel érzett vágyak, célok égiek által támogatottak. S, nem is kell sokat várni érkezésükre, beteljesülésükre.
Amire most nagyon vágysz, és szívből kívánok Megvalósulhat. Rajtad áll, mennyire leszel fókuszban a célod felé, mennyire leszel kitartó hozzá. Minden akadály, lelki teher csak megerősít az úton, de az a lelki erő nem arra szolgál hogy elfecséreld, hanem arra, hogy használd pozitívan. Ami negatív azt most hagyd el.
Megerősítés: Derűlátás és jókedv.
Jól teszed, ha megőrzöd derűlátásodat a jelen helyzetben, hiszen van miben reménykedned! Őrangyalod valamennyi titkos reményedről, ábrándodról és törekvésedről tud. Ez az új helyzet a válasz az imáidra. Angyalod előre látja, mi vár rád,és azt üzeni, hogy csupa jó.
A jelen helyzet kibontakozásakor a derűlátás segít megőrizni vidámságodat és megnyerő modorodat. A kellemes természet hozzád vonzza az embereket, akik valósággal versengenek majd, hogy segíthessenek. Ha mégis akadnak olyanok, akik nem hisznek az álmaidban, ne törődj velük. Őrizd meg a jókedvedet, és kerüld el a vészmadarakat.
Kísérletek igazolják, hogy a derűlátók egészségesebbek, boldogabbak és tovább élnek. Várd továbbra is a legjobbat az élettől, és megkapod, amit vártál.
Imádság és Mantra mindig segíti az elakadt élethelyzeteket.
Segít átlendülni a problémán.
Imádság jelentősége.
Őrangyalod védelmi segítsége feléd tart!
A válasz kérdésedre az imával függ össze. Az Ég arra ösztönöz, hogy imádkozz a jelen helyzetben, kérj világos válaszokat és segítséget. Őrangyalaid veled együtt fohászkodnak, Isten közbelépését kérve te magad és szeretteid megsegítésére.
Életcélod megvalósítása szintén feltételezi az imát. Hathatósan kérsz, s a világnak szüksége van erre.
Őrangyalaid most azt kívánják, folyamodj erőteljesebben és sűrűbben a mennyhez a jelen helyzetben.
Az ima rendkívül hatásos fegyver, s rettentően sokat tehet a megoldás előremozdítására. Szakíts időt itt és most a szívből fakadó imára.
Nem számít, milyen szavakat használsz, az a fontos, hogy őszintén vágyj közelebb kerülni az Úrhoz. Készülj fel, hogy a válasz más lesz, mint amit vársz. Vedd észre, hogy imáid meghallgattattak, és az Ég válaszolt.