Kiderül mit rejtenek a lapok, őrangyali védelemben részesülhetsz! (október 28-ánt este teljesedik ki a Telihold)
Első lap: Desirée üzenete.
Nem, a feltételek nem kedvezőek most. Várj, vagy vizsgálj meg egyéb lehetőségeket is; és kérd meg az angyalokat, hogy segítsenek, irányítsanak és vigasztaljanak téged.
Nem véletlen, hogy a jelenlegi helyzettel kapcsolatban az égiek véleményét kéred, hiszen a szíved mélyén tudod, hogy valami nincs rendben. Azért vagyok itt, hogy megerősítselek a megérzéseidben. Romantikus dolognak tűnhet meggondolatlanul cselekedni, ám a jelenlegi helyzet óvatosságra int. Mivel én az egyik védőangyalod vagyok, ezért a küldetésem célja a te boldogságod. Ám a dolgok jelenlegi állása szerint a mostani helyzet nem hozza meg számodra a kívánt boldogságot.
Több lehetőséged is van. Az egyik, hogy kivársz. Ez bizonyára javítani fogja a kilátásaidat, hiszen többet megtudhatsz a jelenlegi helyzetedről, vagy pedig egyszerűen egy jobb lehetőség adódik számodra. A második lehetőség az, hogy folytatod, amit elkezdtél, a döntés a te kezedben van. Én minden körülmények között veled maradok, akár megfogadod a tanácsomat, akár nem. Ha veszélyes helyzetbe kerülsz, az én feltétel nélküli szeretetem majd megment téged.
Minden helyzet, amelyben rám hallgatsz – és minden helyzet, amelyben figyelmen kívül hagysz engem – bölcsebbé és gazdagabbá tesz téged.
Második lap: Rafael arkangyal áldása.
Segítek neked enyhíteni a magad és mások fizikai gondjait. Gyógyító vagy, akárcsak én.
Veled vagyok, mert én vagyok a gyógyítás arkangyala. Segítek meggyógyítani a testedet, illetve mások testi problémáit.
A betegséget smaragdzöld vényű gyógyító energiámmal veszem körül, és ez az energia ott szívódik fel, ahol szükség van rá.
A gyógyítókhoz gondolataikon és érzéseiken keresztül beszélek. Téged is ilyen módon vezetlek rá arra, hogy felismerd, ha a küldetésed a gyógyítás. Segítelek abban, hogy tisztán lásd, hogy melyik gyógymódot, gyógyítási területet tanulmányozd, utána padig egyengetem gyógyítói pályafutásodat.
Hívj bármikor, ha ilyen jellegű segítségre van szükséged, és tudd, hogy azonnal veled lesz
Harmadik lap: Crystal áldása.
Higgy és reménykedj, mert valami új, pozitív dolog körvonalazódik életedben, amit te még nem látsz.
A magok, melyeket elvetettél, kezdenek szárba szökkenni. Lehet, hogy mindezt te még nem tudatosítod, mivel ezek az eredmények még csak kezdetlegesek. Most azonban fontosabb, mint valaha, hogy bizakodj, és tisztán lásd, hogy mi az, amit szeretnél, és hogy mire vágysz. Kerüld a szkeptikusokat vagy a negatív beállítottságú embereket.
Fontos, hogy naponta tedd meg azokat az – esetleg jelentéktelennek tűnő – lépéseket, amelyek az álmaid beteljesedéséhez vezetnek. Egy telefonhívás, egy levél, valamilyen témához kapcsolódó szöveg, információ mind segítenek energiáidat magas szinten tartani.
Mindennap erősítsd meg magadban az érzést, hogy álmaid teljesültek, sőt még túl is szárnyalták eredeti elképzeléseidet. És ami a legfontosabb, hogy angyalaid minden lépésedet támogatják, ha segítségüket kéred.