Vénusz-Jupiter kvadrát: Csodás energia megjelenése.
Ez itt megint egy olyan hatás, amelyet nem igazán lehet néhány mondatban kifejteni.
Nemcsak azért, mert a harmadik kvadrátjuk volt, amelyben önmagában egy folyamat mutatja meg magát, hanem azért is, mert a Vénusz-Uránusz kvadrátsorozattal egyidőben történik. És mindez a Jupiter-Uránusz 2024. április 21-i együttállásához vezető folyamat első lépései.
Vénusz-Jupiter kvadrátja mindenképpen a bőség megjelenése a hétköznapokban. Szakrális nézetből azonban az isteni tudatosság anyagban való megnyilvánulásának lehetősége. Akárhogyan is nézzük, egy csodálatos energia. Megmutatja, hogy milyen tudással rendelkezel, és azzal milyen külvilágot teremtesz magadnak.
Főleg, hogy egy folyamat is láttatja magát kapcsolódásukkal, hiszen ez már a harmadik találkozójuk.
Az első kvadrát idején – 2023. június 11-én – az tárult fel, hogy tudatos vagy-e az isteni alap teremtőerődre és ezzel mire vagy képes. Ezt úgy tudod felismerni, hogy visszagondolsz voltak-e ekkor terveid, és ha igen, azok milyen tervek voltak, mennyire láttál előre egy utat amelyen haladnál. A lényeg, hogy egyáltalán voltak-e távlati elképzeléseid.
Második kvadrátjukkor – 2023. augusztus 22-én – az mutatta meg magát, hogy mennyire vagy tudatos arra, hogy a belső erőiddel teremted a külvilágod, és egyáltalán mennyire ismered ezen belső erőket, tudatos vagy-e arra, hogy ha nem tartod őket kordában, saját magadat pusztítod velük, miközben ha te irányítod, akkor mindenre is képes vagy általuk. Vagyis arra érdemes visszagondolnod, hogy ekkoriban mennyire volt jellemző a félelem, a kétség életedben, hogy bármi amivel elindulnál, az megvalósulhat-e abban a formában ahogyan te szeretnéd, vagy ott dobogott benned a teremtés ereje.
A lényeg, hogy hogyan álltál a tervezéssel, mit és hogyan tettél.
És a mostani, harmadik kvadrát idején – 2023. szeptember 17-én, amikor kicsúcsosodik ez az energia – segíti felismerni, mennyire lehet másképp látni a világot, a félelmeid, a kételyek, az ismeretlen út bizonytalansága pont, hogy a fejlődés lehetőségét adják, nem pedig a szorongás, félelmek, bizonytalanság melegágya.
Vagyis arra tanított a Vénusz-Jupiter kvadrátsorozata, hogy felismerd saját belső erőidet és más szemszögből lásd a világot és így teremtsd életedet. Érdemes visszagondolnod ezekre a dátumokra, hogy valóban hogyan élted meg ezeket az energiákat, mert nagy lépést teszel a Jupiter-Uránusz együttállásának magas szintű megélése felé.
Tóth Gabriella Csillagtenger
Megerősítés: Iktasd ki a zavaró tényezőket!
A bőség angyalainak áldása.
Az életcélod és a legfontosabb dolgaid osztatlan figyelmet igényelnek. Ideje, hogy rendezd az időbeosztásodat és a munka területedet. Kapcsold ki az elektromos berendezéseket, és kerülj mindent és mindenkit, ami vagy aki elterelheti a figyelmedet a valóban fontos dolgokról. Már tudod is, hogy melyek a zavaró tényezők, és megvan az erőd ahhoz, hogy kiküszöböld őket.
Ez a lap azért talált meg téged, hogy jelezze, valami elvonja figyelmed a bőség áradásához szükséges tetteid véghezvitelétől. A szétszórtság az első, aminek a megszüntetéséhez az angyalok útmutatást adnak.
Ha szétszórt vagy, nehezedre esik, hogy a számodra legfontosabb dolgokra koncentrálj, és időt szánj rájuk. Az angyalok azt kérik, hogy vizsgáld meg, mik zavarnak, és e tényezők melyikétől tudsz megszabadulni. Segítenek, hogy elengedhess bármit, ami letérít az utadról, például a függőséget okozó szerek utáni vágyat, a drámai kapcsolatokat, az aggodalmakat vagy az értelmetlen tevékenységeket.
A legtöbb zavaró tényező valamiféle pótcselekvés, hogy ne kelljen szembeézned a félelmeiddel és a kudarcaiddal – vagy épp a sikertől való félelmeiddel. Itt az idő, hogy napi szinten erőfeszítéseket tegyél a számodra fontos dolgokért, elengedd a félelmeket, és folyamatosan haladj a célod felé.
Bőkezű természet
A bőség angyalai
A természetben töltött idő magasabb rezgésszintre juttat, és Isten végtelen bőségére emlékeztet. Menj ki a szabadba, sétálj egy jót, túrázz a kutyáddal, meditálj egy fa alatt…..
Menj piknikezni egy verőfényes napon, és figyeld meg: attól az egyszerű cselekedettől, hogy a szabadban falatozol, a természet részének érzed magad.
Ha több időt töltünk a szabadban, kapcsolatot teremthetünk barátainkkal, ismerőseinkkel, és figyelmesebbek leszünk a környezetünkben élőkkel.