Az irigység megerősíti benned a hiányérzetet, az univerzumtól pedig mindig azt kapod, amit megerősítesz.
Törekedj rá, hogy mások sikereit inkább inspirálónak tartsd, ne pedig frusztrálónak. Ha nekik sikerült valami, neked is sikerülni fog.
A bőség angyalai arra emlékeztetnek, hogy nincs szükség irigységre, mert nem nyújt segítséget a spirituális utunkon. Az irigységgel valójában a hiánytól való félelmünket fejezzük ki. Lehet, hogy attól félünk, nem lesz majd elég tőkénk vagy ügyfelünk, nem kapunk elég lehetőséget vagy szeretetet. Amikor más bőségét látjuk, úgy érezhetjük, emiatt akadályba ütközik, hogy megkapjuk, ami minket illet.
Az angyalok arra tanítanak, hogy az irigység megakadályozza a teremtést. Az irigység mögött ugyanis egy negatív megerősítés húzódik meg: “Van valamid, amim nekem nincs.” S mivel azt erősíted meg, hogy neked nincs, ezt is manifesztálod. Tekintsd mások sikereit inspirációnak, ahelyett hogy irigykednél rájuk. Ha mások meg tudnak csinálni vagy szerezni valamit, akkor te is képes vagy rá – mint mindenki.
Megerősítés: Szegd meg a szegénységi fogadalmad
Semmi szükség a szenvedésre és áldozatokra. Bontsd fel a szegénységgel vagy az önmegtagadással kapcsolatos fogadalmaidat, melyeket életed bármely szakaszában tudatosan vagy tudattalanul tettél. Amint ezt megteszed, a fogadalmad többé nem lesz hatással sem rád, sem más érintettekre, sem a jelenben, sem a jövőben.
Ez a lap azt jelenti, hgoy a pénzügyeidet múltbeli szegénységi fogadalmak befolyásolják. Régebben mindennapos volt, hogy a spirituális és vallási útkeresők, a szerzetesek és az apácák áldozati fogadalmat tettek, amelybe az is beletartozott, hogy lemondtak a személyes bevételükről és kényelmükről.
A szegénységi és szüzességi fogadalom, az önmegtagadás a jelenlegi életedben is akadályozhat.
Ha a pénzügyeid és a kapcsolataid krónikusan negatív mintázatokat mutatnak, segíthet, ha megszabadulsz a fogadalmak terhétől. Ettől nem kell félned, meg tudod tenni, ahogy bárki.
Nézz szembe a félelmeiddel!
Ha őszintén szembenézel a sikerrel és a kudarccal kapcsolatos félelmeiddel, nem lesz többé hatalmuk feletted. Szabadulj meg a rejtett félelmeidtől, tedd ki őket a tudatosság fényének, és rájossz majd, hogy nincs mitől félned. A sikeres emberek is küzdenek kétségekkel, de legyőzik őket.
Ez a lap azért érkezett, mert az angyalok látják, hogy tudat alatti félelmeid taszítják a bőséget. A lelked mélyén kételkedsz benne, hogy megérdemled-e a jóléted. Ezenfelül félelemmel is küzdesz – félsz a kudarctól, de a sikertől is -, s emiatt döntésképtelen és passzív vagy.
Szerencsére amint felismered ezeket a félelmeket, elveszítik az erejűket, s már nem tudnak tudat alatt irányítani téged. Lehet, hogy segít, ha rájössz, hogy minden ember kételkedik magában. Az emberi egót arra tervezték, hogy félelemben tartson minket, és megakadályozza, hogy beteljesítsük isteni sorsunkat.
szerencsére te rendelkezel a tudatosság adományával. Őszintén nyomon tudod követni gondolati folyamataidat, és képes vagy bevallani, ha időnként szabotálod a saját sikereidet. Ezek a felismerések biztosítják, hogy nem hagyod magad elbátortalanítani.
Döntéseidet a szeretet vezérli.gy hangosan a következőt: “Ezennel felmentem magam a szegénység és a szüzesség, az önmegtagadás és az önfeláldozás fogadalma alól, melyet valamely korábbi életemben tettem.
Azt kérem, hogy ezeknek a fogadalmaknak a hatása múljon el örökre, minden érintett számára.