Kezdjük hálával a napunkat!
Köszönöm és hálás vagyok a természetért a Napnak éltető erejéért.
Köszönöm és hálás vagyok, hogy mindig velem van és bátorít.
Köszönöm és hálás vagyok a világért, hogy benne élhetek.
Köszönöm és hálás vagyok a csodákért, melyeket minden nap megélek.
Köszönöm és hálás vagyok a jelekért, melyeket minden nap megkapok.
Hálás vagyok az erőmért, és minden tehetségemért.
Köszönöm és hálás vagyok az Univerzumért, hogy benne önmagam vagyok.
Köszönöm és hálás vagyok minden jóért és szépért mit valaha is kaptam.
Hálás vagyok az életemért és azért hogy egészséges vagyok.
Köszönöm az életem.
Megerősített áldás:
Vannak emberek, akiket képtelenek vagyunk megérteni.
Egész egyszerűen tudod, hogy másként cselekszik, mint ahogyan érez.
Látod a vágyat a szemében, érzed a szeretetet a szívében, mégis rideg és érzéketlen.
Megtanult úgy pillantani Rád, hogy észre se vedd.
Megtanult úgy vágyakozni, hogy ő maga se tudjon róla.
Látszat világban él, önmaga elöl is titkolva érzéseit
Te pedig magadban keresed a hibát.
Összezavar, hogy mást érzel, mint amit látsz. S kérded: Melyik az igazi? Miért menekül előlem? Tényleg nem vagyok szerethető? Nem vagyok felvállalható?
Hadd mondjak el valamit Neked! Az érzéseid sosem csapnak be. De mi emberek nem vagyunk egyformák.
Vannak olyanok, akik 40-50 év alatt sem nőttek fel, képtelenek a felelősség vállalásrad.
A szerelem pedig óriási felelősség.
A szerelemben nem hibáztathatok mást, nem vonhatok felelősségre senkit a saját érzéseimért.
A valódi szerelemben kénytelen felnőni az ember.
Amikor látszat kapcsolatban él valaki, vagy kizárólag “könnyű” párkapcsolatokat keres, amelyben kevés az érzelem, akkor még képtelen a felelősség vállalásra. Túl gyenge ahhoz, hogy megadja magát az érzéseknek.
Úgy érzi, irányíthatóvá válik. Nem bízik önmagában. Talán még azt sem tudja, hogy Ő irányítja saját sorsát. Gyáva.
A legtöbb esetben mégcsak nem is tud róla.
Azt hiszi, hogy minden rendben, s talán kívülről is ezt látjuk.
Azért képtelen a szeretet elfogadására, mert nem tartja méltónak magát. Bünteti saját lényét, hiányzik belőle az önszeretet.
De éjszaka, mikor lelke megszólítja, szenved, a kínok kínját éli át. Nem érti, miért hullik darabokra az élete. Szembe megy az érzéseivel, blokkolja a teremtő energiát. De keménynek “kell” maradnia, nem láthatják, hogy gyenge.
Pedig az az igazán erős ember, aki meri vállalni az esendőségét. Aki tud minden pillanatban önmaga lenni. Aki felvállalja érzéseit, tűnjenek bármilyen őrültnek is.
Erős ember az, aki nem fél a boldogságtól és nem fél boldoggá tenni azt, akit szeret…
/Mohácsi Viktória/