2023. június 12-14. (hétfőtől-szerdáig): Bőség járja át életünket!

Vénusz a Jászol csillagaiban.

Vénusz a Rák csillagképében jár és kvadrát kapcsolatban van a Kos csillagaiban sétáló Jupiterrel.

 Ez a kvadrát még érezhető, bár már enyhülő, egzakt pillanata vasárnap (június 11-én) 17:39-kor volt.

Vénusz és Jupiter bármilyen kapcsolata igazi bőséget hoz, amiben a földi teremtés és az isteni tűz tudatossága segíti, támogatja egymást, vagyis ilyenkor sokkal tudatosabb a teremtés, és a földi lét tudatos megélésének lehetősége. 

Mivel ebben a kapcsolódásban Vénusz úgy van kvadrátban Jupiterrel, hogy uralja is, mert Jupiter a bika jegyében jár jelenleg, a vénuszi megélések, vagyis az élet élvezete, örömei, a szerelemmel teremtés által van igazi megértés, bölcsülés (emlékszel a stafétaváltásra című írásomra?). Vénusz Jupiterrel kapcsolódva még a Rák megnyíló ágában volt, bár már lépkedve a Jászol felé, amit ma (június 12.) ér el és három napig itt halad, tehát amit ebben a kvadrátban megéltél, arra tudsz most ráérezni.

A Jászol ugyanis a belső bőség birodalma, az igazi isteni képességeid meglétének felismerése, abban a formában, hogy érzed, hogy van, erősödik, érződik, de látni nem látod, mert nem láthatod, ugyanis szabad szemmel nem látható, de közben mégis ott van. Ezt most Vénusz, a földi világot teremtő bolygó által élheted meg, ezáltal ez valahogy még testközelibbé válik, annak ellenére hogy nem tudatos, de Jupiter által mégis azzá válik, aki Kos feje csillagaiból adja ehhez a megértést, ahol ennek a isteni létnek az első felismerései vannak, ahová Jupiter nem akárhogy érkezett, a Plútóval való kvadrát által a Felfelé Úszó Halak fonalából, tehát eleve egy hatalmas tudással.

És mindenhez csatlakozik Szaturnusz is, aki egy kvinkunx, tanító fényszöggel kapcsolódik Vénuszhoz (ez június 13-án egzakt) és egy erősödő szextillel Jupiterhez (ez majd június 19-én lesz egzakt) a Vízöntő jövő csillagaiból, ahol pedig már a kör végén az isteninek nemcsak a tudatosodása, hanem inkább már a megélése van.

A mester, aki már önmaga tapasztalati tudással rendelkezik, ezt a már megtapasztalt tudást adja ennek a kibontakozó új isteni elindulásának és felismerésének. Érted miről szól ez, mi tudatosodik ebben a néhány napban?

És az egészben a zseniális, hogy ez a háromszög úgy működik, ahogy Vénusz, aki ebből a hármasból a legkevesebb bölcsességgel rendelkezik. Vagyis itt mintha igazából az isteni tanulná magát, de mégis azáltal, ahogy a földi teremtésen keresztül felismered magadban. Ez viszont nem lesz nehéz, mert ez egy oroszlán Vénusz, az igazi hedonizmus, a valódi, fénnyel teremtés ereje, tehát egy a lényeg, megélni a pillanatokat, ahogy egy oroszlán teszi. És egy oroszlán hogy szeret élni? Nagyon.

Mindeközben Merkúr a Plejádok teremtő birodalmában jár, tehát igazi bőség járja át életünket, bár már sétál ki belőle, a Nap pedig Nimród koronacsakrájához érkezik június 15-én. Itt valóban abszolút földi és égi paradicsomi megélések lehetősége van a napokban, érdemes ennek megfelelően élni a pillanatokat, ami mindegyik maga egy csoda, ha észreveszed benne. Ezek a napok ebben segítenek igazán. 

Tóth Gabriella Csillagtenger

Megerősített áldás

Idővel abbahagytam a beszélgetést azokkal, akik nem hallgattak rám, és azokkal, akik mindig azt akarták, hogy nekik legyen igazuk.

Én is abbahagytam az olyan emberek keresését, akik soha nem kerestek, gondolva azokra is, akik soha nem gondoltak rám.

Elkezdtem azt csinálni, ami jó érzéssel tölt el, túlzás nélkül, de szenvedéllyel.

Elkezdtem bízni minden a megérzésemben, minden választásomban, minden ilyen emberben.

Elkezdtem kerülni a negatív embereket, és elkezdtem találkozni a megmaradt kevés pozitív emberrel.

Mert megtanultam tisztelni magam, és elkezdtem magamat az első helyre tenni.

Mert szerintem megérdemlem. M.S.